Az elemi elméleti ismeretek elsajátítása után rátérhetünk a hungarugi gyakorlatára!
Az eredményesség feltétele, hogy az ifjú rugista a legmegfelelőbb felszerelésben kezdjen hozzá foglalatosságához. Kobozzuk hát el tőle a multinacionális cégek által forgalmazott kozmopolita nadrágot, internacionalista trikót és hontalan zoknit. Ezek az identitásunktól idegen ruhadarabok nem szolgálják nemzeti öntudatunk labdabéli kifejeződését.
A nem kívánatos holmikat rakjuk egy nylon szatyorba, aztán a szatyor fülére kössünk jókora, gondos göböt, hogy a rugistapalánta akkor se tudja kioldozni, ha esetlegesen káros befolyás (például az öltözőbe illegálisan becsempészett holland vagy olasz focisuli-elvek!) alá kerülve, kedve szottyanna idegen ingben illetlenkedni!
A hungarugihoz használatos felszerelés feltétel nélkül készüljön honi alapanyagból, honi technológia alkalmazásával!
Legideálisabbnak látszik a kerecsensólyom tollából és komondor szőrének elegyéből származó matéria, mely egyszerre biztosítja a kellő gyorsaságot és a szükséges erőt. Az eljárás során felmerülő vízigény mindenképpen hortobágyi gémeskútból merítve fedeztessék, ezen vízmolekulák ősi természetessége ugyanis a kritikus pillanatokban bizonyosan felülmúlja majd az ellenfél játékosának szintetikus nadrágját. A futballcipő (rúgtyű) készüljön mangalica bőréből, a stoplik rackajuh szarvából. A labdával érintkező pontokon a lábbeli kapjon vékony, mondhatni film-szerű borítást szürkemarha szarva reszelékéből, így a cipővel olyan marha erőseket lehet majd rúgni, hogy az ellenfél kapujának felső sarkában megtépázott büszkeségünk biztosan kirügyezik.
A magunk által létrehozott sajátosan egyedi darabokat illessük önálló márkanévvel, teremtsük meg a „Rugiruci” brand-et! Meglátja majd mindenki, hogy a magyar zokninak sehol sincs párja! Eme apró, de lényeges kitérő után most már igazán következzék a gyakorlat! (A puding próbája az evés, a rugink próbája a lövés!)
A passzolás: A passzolás során az általunk terelgetett játékszert csapattársunkhoz továbbítjuk. Íratlan szabály, hogy aztán a csapattárs is továbbítja a játékszert másik csapattárshoz, mert ha a mérkőzés végéig csak nála lenne, akkor a többiek előbb-utóbb unatkozni kezdenének. Mindebből tökéletesen látszik, hogy a passzolás egyik célja, hogy mindenki egyformán örömét lelje a játékban.
A passzolás során a labdát átadó (passzoló) tetszése szerint választja ki a játékszer címzettjét (passzoltatott). Passzoltatott mindenki lehet, elvben ezért a címért az összes csapattárs egyenlő eséllyel indul, mégis akadnak olyanok, akik a többieknél kevésbé passzoltathatók. Részleges passzoltathatatlanságuk nem bőrszín szerinti, vallási, politikai, vagyoni megkülönböztetésen alapszik ( egy néger, buddhista, liberális, nincstelen is tökéletesen passzoltatható!), hanem azon, hogy az adott pillanatban milyen pozíciót foglalnak el, tiszta-e a pálya köröttük, vagy van szotyi bedobva.
A passzolás másik lényeges eleme, hogy a passzoltatott személye lehetőség szerint a saját csapatunk tagjainak sorából kerüljön ki. Avatatlanok rendszerint hajlamosak ennél a pontnál komoly tévedésre ragadtatni magukat, s azt mondani: ez igazán egyszerű, hiszen válogatott mérkőzésen a mi csapatunk tagjai azonos identitásúak, következésképpen, ha felteszik a kérdést: „Sorold fel a hét vezért!” , s a másik képes ezt megtenni, máris bizonyítást nyer, hogy csapattárs, azaz vígan passzoltatható. Ez butaság, hisz mindenki tudja, hogy gyors játékhelyzetekben nincs idő ilyesmire, a hollandok ellen például maximum egy vezér megnevezésére nyílna lehetőség. Arról az apróságról nem is beszélve, hogy nem csupán válogatott mérkőzések léteznek, klubszinten pedig számos ország fiai játszanak együtt, egy csapatban, s N’ Obogno Fatidugha nem ismeri Álmost! Fontos tehát már fiatal korban tudatosítani, hogy az azonos csapathoz tartozó rugisták azonos színű rugirucit öltenek magukra; megkülönböztetésük így valósul meg. Lényeges továbbá az is – a fentiekből egyenesen következik -, hogy a rugista ne legyen színtévesztő, ugyanis ez a hiányossság a passzolásban komolyan akadályozná. Egy esetlegesen elmaradt ilyen irányú orvosi vizsgálat azt eredményezhetné, hogy a kiszűretlenül színtévesztő rugista a magyar – román meccsen rendre ír játékoshoz passzolna.
Fontos: A jó passz olyan, mint az ajánlott levél, melyet otthonunkban vehetünk át, míg a rossz passz olyan, mint a postaládába bedobott értesítő, mely közli, hogy nem tartózkodtunk otthon, mikor megkísérelték a kézbesítést, így fáradjunk be a postára! Azért rendkívül fontos tehát a jó passz, mert a postán meleg van, sokan állnak előttünk a sorban, és még kaparós sorsjegyet is ránk akarnak sózni!
A hungarugi rendszerében a passz hosszát a passzoló és a passzoltatott közti távolság határozza meg. Ez a múltban nem mindig volt így, ezért voltak rendszeresek a túl hosszú, vagy éppen túl rövid passzok. Ne erőltessük tehát a külföldön érthetetlen módon népszerű rövidpasszos játékot, mert a rövid passzokért a passzoltatottnak sokat kell feleslegesen a labda irányába futnia.
Kisebb távolságra a passzt a rúgtyű belső felével indíthatjuk, messzebbre lábfejjel, utóbbi esetben rúgás közbeni nyögéssel (például „Sej!”) a rúgtávolság valamelyest növelhető!
1. számú gyakorlat: Állítsuk a rugistákat egymással szemben kb. 20 méteres távolságra, majd kérjük őket, hogy passzolják egymáshoz a labdát. Akinek ez nem sikerül, azt zavarjuk haza, s mondjuk meg neki, hogy holnap már ne jöjjön, mert aki ezt a totál piti feladatot nem tudja teljesíteni, az irtóztatón buta a hungarugihoz (rugkorlátolt)!
2. számú gyakorlat: A megmaradt rugistákat hagyjuk a korábbi pozícióban, s nehezítsük a feladatot azzal, hogy egy társukat közéjük állítjuk terpeszben- a labdát az ő lábai között kell egymáshoz játszaniuk. Akinek ez nem sikerül, azt zavarjuk haza, mert telibe rúgta a középre állított ivarszervét, így legtehetségesebb rugistánkat a jövőben át kell adnunk a női kézilabda szakosztálynak!
3. számú gyakorlat: A rugistákat állítsuk fel háromszögben. Ezek folyamatosan egymáshoz passzolnak, egy negyedik társuk pedig cicaként próbál az átadások útjába lépni. A háromszög csúcsai röhögnek, az ide- oda futkosó pedig izzad és szenved. A méltányosság úgy kívánja, hogy a szerepeket cseréltessük, a futkosóból csúcs legyen, és rohangáljon, az, aki addig röhögött és pihent. A frissiben lett passzoló viszont az előző céltalan loholástól fáradt, remegő inakkal adott passzai rövidre sikerülnek, az új, kipihent cica simán lefüleli azokat, így megint csak ugyanazon a rugistán röhögnek. Ez aztán a folyamatos megaláztatás miatt maga megy haza, nem is kell küldeni. Aztán már nem is jön másnap.
A fentiekből tökéletesen látszik, hogy a gyakorlatok nem csupán a készségeket pallérozzák, de a kiválasztást is elősegítik az alkalmatlanok lemorzsolása által!
Folytatása következhet!
Kapcsolódó fogalom a pályaválasztás 
